2009. november 1., vasárnap

Travian v3.6

A .com fórumon elég sokat lehetett hallani arról, hogy bizonyos újítások következnek be.
Bizonyára az is közrejátszott az ügyben, hogy a 3.5 verzió -az igazat megmondva- gagyisága nagy felhördülést váltott ki, és nem csak nálunk. Erről most csak annyit, hogy többet váram volna a beharangozás után.
Tehát tegnap délután az események meglehetősen gyors egymásutánban játszódtak le. Mivel családi program miatt nem voltam gépközelben, így csak a végkifejletről tudok beszámolni.
30-án és 1-én minden, saját szerverrel rendelkező országban kihirdették az újításokat. Ami így egyszeri megrágásra rögtön érződik, hogy megnövelt jelentőséget kap majd az arany (aminek egyáltalán nem örülök, így még jobban szétszakad majd a mezőny).
Ezentúl csak 4 saját, mozgó csapatod lehet/gyülekezőtér szint. Némi aranyért azonnal hazaérnek a csapataid, amennyiben nem jön feléd támadás, és a csapatban nincs kata, vagy szenátor. Mondanom sem kell, hogy ezzekkel el is vágták a germánokat, de rossz módon. A buzgák erőfölényét sebészkéssel kellett volna csökkenteni, de a németek átestek a ló másik oldalára, és baltával estek neki a játéknak. Így persze nem lesz értelme a játék elején felépíteni a hatalmas buzogányos-seregeket.
Várólista (aranyért) megnövelése az építéseknél, valamint bevezetése az akadémián és a kovácsoknál. Automatizált nyersanyagküldés (a multik ellen harcolnak, hát persze, így majd belépni sem kell, a multifalu majd magától töm.). Automatizált kitérés (ha támadás jön, maguktól elmennek, majd csapódás után visszajönnek a csapataid, persze pénzes. Ez nagyon tetszik, látszólag nőni fog a játékosszám, valójában sok multiacc fog megjelenni arra a célra, hogy egymás alól folyamatos fake-léssel kirántsák az aranyat.) Valamelyest kényelmesebbé tették a játékot, persze nem ingyen.
+10% harci bónuszok törölve. Mivel mindkettőt kivették, így a nagy csatákban nem lesz érdemi eredményváltozás, viszont néhány aranyozó kis playert nagy meglepetések érhetnek majd.
A plusz számla viszont olcsóbb lett 33%-al. Némi spórolást jelent nekünk, viszont az eddigiekkel együtt nagyon elvágja az aranyfalukat. Eddig tudott úgy aranyfaluzni az ember fia, hogy minden arany-funkció mehessen nála, és maradjon szabadideje. Mostmár képtelenség és szabálytalanság lesz ennyi aranyfalut tolni (10 szerver->töb mint 10*20 arany árú bónusz)
Van néhány "ingyenes" (ha szerver elején kicsengetsz 100 goldot, utána végig ingyenes) opció, mint pl. 3x forduló kereskedők, saját farmlista, búzakereső.
Sajnos, összességében azt kell, hogy mondjam, hogy a TGT túlságosan a pézén ül. Ha megnézitek a fórumtémát, 3 db játékmeneti módosítás van, az összes többi az arannyal kapcsolatos.
Ezek után em csoda, ha csúszik le a Travian. Az a gond, hogy túlságosan is az aranyozókat próbálják magukhoz láncolni, és az ingyenélő játékosokkal kitolni. Ezek után, ha egy acc nem 24/7-es (napi 24 órás felügyelet a hét 7 napján), nem sok esélye lesz megállni a saját talpán arany nélkül. Mindenáron MA akarják tömni a zsebüket és nem gondolnak a HOLNAPra.
Vegyünk egy példát, a gyülekezőteret.Ezután jobban megéri majd arannyal építeni, hisz hamarabb emelkedik a kiküldhető csapatok száma.
Az amúgy is nagy aranyigényű kezdeti időkben így még több emeltdíjas SMS-t küldözgethetnek majd a TOP kollégák, aminek a következménye a magasabb profit a németeknél. Persze csak akkor, ha nem dönt úgy a többség, ahogy én (kell egy kis szünet, átgondolni, hogy egyáltalán szeretnék-e ilyen travianon játszani.).
Persze a későbbiekben megoldható a több farmfaluval (3.5 alatt több farmfaluval természetesen mindig is több csapat küldhető még ki, mint ugyanilyen feltételek közt 3.6-on, de hát alkalmazkodni így lehet.), magas szintű gyülekező- és gyakorlótérrel, stb., viszont így már a farmolás élvezete sosem lesz az, mint régen. Gyakorlatilag legálissá és fizetőssé váltak a botok, ennyi.

3 megjegyzés:

  1. Ezzel hogy nem lehet csak negy mozgo seregunk egyszerre jo elvagtak nemcsak a germanok fejlodeset az elejen, hanem az egesz jatek alatt a kulonbozo elterelesi taktikakat:SMert gondolom a fake tamadasokat is mozgo tamadasnak veszi:S

    VálaszTörlés
  2. Inkabb meg se szolaltam volna mert hulyeseget irtam az elobb.mentsegemre legyen mondva nem travizom mostanaba, es csak igy utolag ertelmeztem pontosabban a leirottakat.nem osszesen 5 tamadasunk lehet, hanem szintenkent.Igy mas , mert huszas gyulinel az 100 tamadas, azal mar lehet jatszani.A germanok kezdeti farmolos fejlodeset viszont mindnekepp gatolja, hacsak nincs aranya azonnal visszahivni mindig a seregeket.Tenyleg elszurtak ezzel a fejlesztessel..:S

    VálaszTörlés
  3. Persze, ez egy nagyon nagy kitolás, pár hete sorra hagyják abba a játékot a nagyok-

    VálaszTörlés